2011. február 3., csütörtök

Kürtőskalács (sütőben)

Most síszünetünk van, így több időt tudok a sütésre szánni. A kürtőskalács kicsit időigényesebb, mint általában a sütik, úgyhogy csak most volt rá időm, holott már régóta terveztem megsütni. A kalácsokat én nem a tepsibe állítottam, mert olyan volt a tepsim, hogy éppen bele tudtam tenni úgy, hogy vízszintesen beleilleszkedjen, és így kétoldalt tartsa a tepsi a kalácsot, anélkül, hogy az leesne. Egyébként úgy is jó, ha a tepsibe belefektetjük, és a sütési idő felénél fordítunk rajta egyet.
A receptek közül végül egy olyat próbáltam ki, amit a  NoSaltyn találtam.
Azért nem mondom, hogy olyan, mint amilyet az ember nyáron eszik, a strandon. A külseje szerintem kicsit keményebb, mint az eredetié, biztosan azért, mert sütőben nehezebb kivitelezni, hogy egyenletesen süljön, hiszen az eredetit parázs felett forgatják. De a belseje így is puha, megérte elkészíteni, mert finom lett. Jöttek hozzánk rokonok, ők is rögtön elkérték a receptet, annyira ízlett nekik.
A fahéjas cukor helyett meg lehet forgatni sima cukorban, vagy kókuszban, vagy dióban, szóval, amiben csak tetszik.
Nem a legegyszerűbb recept, amit kipróbáltam, de tényleg megéri megsütni. Nekem a tésztacsíkokat többször is oda kellett nyomkodnom egymáshoz, különben lecsúsztak volna egymásról.



Hozzávalók

A tésztához:
  • 1 dl langyos tej
  • 10 dkg olvasztott vaj
  • 2 tojás
  • csipetnyi só
  • 50 dkg liszt
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 2 ek cukor
  • 3 dkg élesztő

A kenéshez:
  • 2 dkg olvasztott vaj
  • 6 dkg kristálycukor
  • fahéj
  • víz

Elkészítés
  1. Kenyérsütőgépbe tesszük a tészta hozzávalóit a fenti sorrendben, és elindítjuk a dagasztás programot.
  2. Vécépapír gurigákat vagy papírtekercseket bevonunk alufóliával. Ez lesz a forma.
  3. A tésztát fél cm vékonyra kinyújtjuk, és kb. 3 cm-es csíkokat vágunk belőle.
  4. A tekercseket megkenjük az olvasztott vajjal, és jöhetnek rá a csíkok spirál alakban, úgy, hogy egy kis réteg az előzőt mindig fedje. Vizes ecsettel lekenjük a tésztát, és megforgatjuk fahéjas cukorban.
  5. Tepsibe állítjuk a kalácsokat, és előmelegített sütőben, 200 fokon 15 percig sütjük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése