2013. február 3., vasárnap

Második blogszülinap + a svéd brownie

Ma lett kétéves a blogom! Hihetetlen, hogy megint eltelt egy év. A blog teljesen az életem részévé vált, már fura is lenne nélküle. :) És nagyon megszerettem az itteni kis közösséget is, jólesik minden visszajelzés, amit tőletek kapok. Igazából nem is tudom mikor vált szinte mániámmá ez a sütés dolog, de most már el nem tudok képzelni egy hetet anélkül, hogy valamit alkotnék a konyhában. A BGF első félévét is túléltem, és most úgy döntöttem, hogy belevágok egy cukrász OKJ-ba is, a suli mellett (úgy gondolom a blog is segített ebben a döntésben). Szóval, majd arról is biztosan hozok beszámolót. :)
Mivel titeket arra kértelek, hogy a szülinapomra süssetek egy brownie-t, ezért én is brownie-t hoztam erre az alkalomra, méghozzá svédet. A neve kladdkaka, a receptet itt találtam, és ez is egy nagyon finom csokicsoda.:)
A brownie-játék összefoglalóját és nyerteseit pedig a jövő héten hozom, igyekszem minél hamarabb!



Hozzávalók
  • 300 g cukor
  • 100 g vaj
  • 2 tojás
  • 150 g liszt
  • 50 g étcsokoládé
  • 4 ek cukrozatlan kakaópor
  • 1 tk vaníliás cukor
  • 1 csipet só

Elkészítés
  1. A vajat és a csokit megolvasztjuk.
  2. A cukrokat a tojással habosra keverjük, majd hozzáadjuk a lisztet, a sót, a kakaóport, és az olvasztott vajas-csokit. Simára keverjük.
  3. Egy sütőpapírral bélelt tepsiben, előmelegített sütőben, 180 fokon 25 perc alatt megsütjük (a közepe kicsit még folyós lesz).

19 megjegyzés:

  1. Még nagyon sok blogszülinapot kívánok! Isten éltesse a blogodat!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon, nagyon jónak néz ki!Milyen étcsokit használtál?

    VálaszTörlés
  3. Boldog 2. szulinapot, Izek es elmenyek!
    Tok jo, hogy belevagsz a cukrasztanfolyamba, biztosan jo moka lesz, es elvezni fogod. :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jól néz ki!Elviszem a receptet!

    VálaszTörlés
  5. Boldog Blogszületésnapot és még sok örömmel alkotott finomságot és bejegyzést!!!! :) A brownie nagyon jól néz ki!

    VálaszTörlés
  6. Boldogságos évfordulót Neked és sok sikert a cukrász-képzéshez! Várom róla a beszámolókat! ;-)

    VálaszTörlés
  7. Boldog Blogszülinapot! :) A csokis süti pedig kívánatos, gyönyörű fotót lőttél róla! Biztosan fincsi! :)

    VálaszTörlés
  8. Boldog Blogszülinapot kívánok sok szeretettel! Nagyon finom édességet készítettél! Nagyon jól teszed hogy belevágsz a cukrász rejtelmeinek megtanulásába, remélem megosztod velünk amit ott tanulsz majd !:)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon Sok Boldog Blogszülinapot kívánok még!! Isteni ez a brownie is, már nekem is rá kell vennem magam, hogy kipróbáljam!! a cukrásztanfolyamhoz sok sikert, és várom majd én is a beszámolót! :)

    VálaszTörlés
  10. Akkor még egyszer, még sok-sok boldog blogolós évet kívánok! és sok sikert a tanfolyamhoz is, biztos élvezni fogod :)

    VálaszTörlés
  11. Boldog blogszületésnapot! :) Sok sikert a továbbiakban :)

    VálaszTörlés
  12. Gratulálok a szülinaphoz! Én is hamarosan ünnepelek. Tényleg van valami a februárban, hogy ennyi blogszülinap van! :-))

    VálaszTörlés
  13. Sok boldog blogszülinapot és további jó blogolást kívánok!

    VálaszTörlés
  14. A játékra sajna nem tudtam ideérni, de azért még egyszer nagyon boldog blogszülinapot kívánok, sok-sok újabb bejegyzéssel! :)

    VálaszTörlés
  15. Gratulálok, boldog szülinapot! :-)

    VálaszTörlés
  16. Boldog Blogszülinapot, még sok finom browniet:)

    VálaszTörlés
  17. Köszönöm szépen mindenkinek a kedves hozzászólásokat, köszöntéseket! :))

    VálaszTörlés